2013. augusztus 11., vasárnap 05:43

Facebook kiajánló

Vevőszerző Facebook oldal


Miért hoznak létre a cégek saját Facebook oldalt?

A Facebook közösségi oldal napjaink legnagyobb játszótere. A felhasználók száma Magyarországon 5 millió, ennek több, mint fele aktív, az átlagos felhasználói idő hazánkban túllépte a napi 1,5 órát !!! Ahol a tömeg van, az mindig érdekes a cégek számára. Ezért sokan sokféleképpen dolgoznak azon, hogy hirdetésekkel, ajándékokkal, vagy kuponokkal behozzák az üzletbe a FB-felhasználót. Ez egyszerre időt és szakértelmet igénylő feladat. A helyi piacot kiszolgáló cégek számára pedig kifejezetten előnyös, hogy olyan ismerősök olvasnak róla, akik eddig semmit, vagy keveset hallottak a cégéről.

   A Facebook legnagyobb előnye, hogy kialakít egy KÖTŐDÉST, amely bizalmat szül, ezáltal vásárlást generál.  

Reklámköltségek nélkül eléri a vevőit, sőt közeli ismerősökké válnak, hiszen napi kapcsolatba kerülnek egymással. Alkalma lesz megkérdezni a vásárlóit, folyamatosan odafigyel rájuk és információval látja el őket. A kommentek, megosztások és like-ok segítségével az ismerősök ismerőséhez is eljut és egyre nagyobb közösséget épít. A legfrissebb újdonságok, akciók híre azonnal eljut az ismerőseinkhez. Az elégedett vásárlók önként kommunikálják a kedvező tapasztalataikat. Módunkban áll az esetleges negatív kommentekre reagálni és kiállni a termékünk, vagy szolgáltatásunk mellett, vagy elismerni a jogos kritikát és „látványosan” korrekt módon eljárni az ügyben.


Miben tudunk együtt működni?

Jelenleg három területen dolgozunk együtt a partnereinkkel a Facebookon:

- minőségi ügyfélszerző hirdetések létrehozása

- minőségi posztolás

- minőségi rajongó gyűjtés alacsony költségekkel


Hirdetések kezelése:

A Facebook kiválóan alkalmas arra, hogy a célcsoportra fókuszálva eljuttassunk aktuális információkat a vásárlóinkhoz. Növeljük a weboldalunk látogatottságát, tájékoztatjuk vevőinket a cégünkkel kapcsolatos eseményről, megszólítjuk azokat, akik még nem tudatos vásárlók (ők a Google-ba írják be a kulcsszavakat). Ez azonban hozzáértést, pontos beállításokat, jó reklámszöveget, kreatívokat és folyamatos hirdetés felügyeletet igénylő feladatokból áll. Gyakran teljesen más képet és szöveget kell használnunk, mint egyéb felületeken, sőt a facebook egyes felületei is eltérnek. Jelenleg is több sikeres vállalkozás hirdetéseit kezeljük és segítjük őket abban, hogy egyre hatékonyabban érjék el és egyre jobban ismerjék meg a MINŐSÉGI vásárlóikat.
  Az idő pénz, így aki gyorsabban jut el ajánlatával a piacához, az fog értékesíteni.  


Minőségi posztolás:

Azok a cégek lesznek sikeresek, népszerűek a Facebookon, akik rendszeres kapcsolatot ápolnak rajongóikkal! A rajongókat hírekkel, érdekességekkel, aktuális információkkal kell ellátni, valamint értesíteni őket esetleges akciókról, nyereményjátékokról. Erre odafigyelve, egyre több és több rajongójuk lesz, ugyanis a rajongók értesítik barátaikat, ismerőseiket. Ha folyamatosan kapcsolatban vagyunk a rajongóinkkal, nagyon hamar kialakul a  KÖTŐDÉS.  A szakmai anyagokat természetesen mi is meghagyjuk Önöknek, abban tudunk segíteni, hogy azokat a posztolásokat végezzük el, amelyekhez képeket kell keresni, szöveget írni és ezzel megszerezni azt a figyelmet, amivel eredményessé tesszük az értékesítést.


Minőségi rajongó gyűjtés:

A kampányunk lényege, hogy nem kell hónapokig dolgozni a rajongók gyűjtésén, hanem ki lehet használni, hogy mi már rendelkezünk olyan tapasztalatokkal, amelyek segítségével gyorsan növelhetjük a Facebook követőid számát. Kampánytól függően 10-25 nap alatt elvégezzük az összes részfeladatot a rajongó gyűjtéssel kapcsolatban. Ezután a posztolásokkal tud eljutni az ő ismerőseikhez és tovább növelni a cég rajongóinak számát.


Milyen haszna van a Facebook oldal használatának?

A legújabb mérések szerint a magasabb aktivitás (akár napi többszöri posztolás) megnöveli az interakciók számát, valamint csökkenti a reklamáció és egyéb negatív kommentek számát. Mellette egyre több weboldalra mutató linket és látogatót érünk el.


Miért érdemes nagy számú rajongó tábort építeni?

A rajongók száma és aktivitása a Google algoritmusában is fontos szempont, így a kulcsszavainkat is tudjuk erősíteni. Egy ismeretlen cég weboldala felé nagyobb bizalommal közelítünk, ha látjuk, hogy több száz, vagy több ezer követője van a Facebookon.

 

 

Kategória: webandmedia
2013. máj. 01., szerda 19:05

Vevőszerzés


Egy vállalkozásnak szigorú költségvetéssel kell működnie.
Létezik azonban három tényező, amelyre a siker érdekében folyamatosan költenie kell:

  • innováció
  • értékesítés
  • marketing

Az innováció felel a cég jövőjéért közép- és hosszútávon, az értékesítés a rövid távú bevételekért. A marketing a kapocs a másik két terület között. A marketing olyan vállalati tevékenység, amely elemzi a vevők igényeit, meghatározza az eladni kívánt terméket és szolgáltatást, kialakítja az árakat, megszervezi az értékesítést és befolyásolja a vásárlókat.

  A marketing hozza be a vevőt az üzletbe.  

Minden cégnek az aktuális állapotához és a piaci viszonyokhoz, valamint a kitűzött célokhoz kell alakítania a kommunikációját. Beszélhetünk reklámról, hirdetésről, Pr-ról, direkt marketingről, szponzorációról, eseménymarketingről stb.

Egyre több a lehetőség és egyre több cég veszi komolyan a marketinget. De a marketingben eredményeket felmutatni egyre nehezebb. Az emberek nagy része átugorja a hirdetéseket. Az online reklámok átkattintási aránya 1% alatt marad. A rengeteg hirdetés „banner vakságot” okoz. Hírlevelek: a közvetlenül kiküldött levelek felét még csak meg sem nyitják! A közösségi médiák márkaépítő és vevőszerző hatásait nem ismerik és az ezzel kapcsolatos módszereket keresik, de nincsenek hozzáférhető eredmények.

  Melyik területen tudunk segíteni?  

Elsősorban az online marketing területén dolgozunk, a működő „új generációs” marketing eszközöket használjuk. Folyamatosan nyomon követjük az állandóan változó Google algoritmust és a szintén változó felhasználói szokásokat.

Vevőszerző lehetőségek:

  • Google találati lista
  • Google Adwords hirdetés
  • Online Display hirdetések
  • Facebook hirdetés
  • PR cikkek
  • hirdetések magas látogatottságú oldalakon


A verseny élesedik, a találati listákon előre jutni egyre nehezebb. Érdemes hosszú távon gondolkodni és mielőbb döntést hozni ebben a témában, hiszen aki most ráfekszik erre, az éveken át vevőket és ezzel bevételeket tud realizálni.

A hirdetések területén folyamatosan keressük és meg is találjuk azokat a módszereket, amelyekkel partnereink egyre jobb eredményeket tudnak felmutatni. Természetesen a hagyományos gyors eredményeket elérő Google és Facebook hirdetési kampányokat is felügyelünk számos cégnek egyre nagyobb értékben.

Az egyik legnépszerűbb szolgáltatásunk a hirdetések optimalizálása. Ez Magyarországon teljesen egyedi módszer a látogatói viselkedések vizsgálata alapján jól meghatározza a célpiacot és jelentősen csökkenti a hirdetések szórását. Ezáltal az új vásárlók szerzésének konverziós költsége a hagyományos hirdetésekhez képest 2/3-ára !!! csökkenthető. Teljesen új, több Uniós országban kipróbált eszközről beszélünk, amely forradalmasíthatja a hirdetési piacot.

Mi ezt csak így nevezzük:

Ágyúval verébre!



Kezdj el kampányokban gondolkodni!

Folyamatosan bővülnek a lehetőségek, érdemes a cégnek állandóan kapcsolatban maradni külsős marketing ügynökséggel, aki tájékoztatja a lehetőségekről és a piaci változásokról. Ezzel sokkal több információhoz jut és pontosabb döntéseket hozhat. Így tudtunk segíteni számos partnerünknek abban, hogy az egyik legnépszerűbb bulvárlap nyári kampányában a hirdetési árak töredékéért részt vegyenek.

  Hogyan dolgozunk?  

Analízissel megvizsgáljuk hol tart a cég kommunikációs rendszere és meghatározzuk, hogy milyen célokat szeretne elérni. Az információk alapján testre szabott ajánlatot tudunk kidolgozni arra, hogy a költségvetéséből melyik területen és melyik módszer lesz a legeredményesebb.

  Várható eredmények:  

A cégek magas költségvetés-hányaddal dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 6-10 % profitjuk marad a teljes forgalomból. Ez nem túl sok. Főleg az állandó költségek miatt van így. Ez azt jelenti, hogy ha közös erővel 10 %-kal sikerül növelni a forgalmat, akkor körülbelül 50 %-kal növeljük a cég profitját. Ez viszont, ha nem is könnyen, de elérhető!

Kategória: webandmedia